JELENTKEZEM

2016-ban pályázatunkat ismét sikeresnek ítélték, így összesen 63 mobilitást (63 személyt) tudtunk Erasmus+ Tanulói és Munkatársi Mobilitás keretén belül kiutaztatni Németországba és Görögországba.

Pályázatunk címe: Innovatív ECVET Tour in Europe (2016-1-HU01-KA102-022812)

Munkatársi mobilitáson 15 fő vett részt Rostockba.

Tanulói mobilitáson 42 diák és 6 kísérő tanár vett részt, akiknek szakmai gyakorlat keretében volt lehetőségük fejlődni. A gyakorlatot egészségügyi intézményekben és hotelekben teljesítették diákjaink.

Egészségügyi intézmények helyszínei: Osterode (4 fő) és Rostock (10 fő)

Hotelek helyszínei: Berlin (2 fő)  és Gennadi (16 fő)

 

Diákjaink véleménye azzal kapcsolatban, hogy melyek voltak azok a legfontosabb tapasztalatok, amelyekre a külföldi mobilitás alatt szert tettek, illetve javaslataik


Vendéglátás-turisztika szakma csoport, Németország, Görögország

Rostock 2017 március "Halas projekt" 

"Megtapasztaltam,hogy egy multikulturális környezetben is mennyire segítőkészek és kedvesek egymással az emberek és egyenjogúnak tekintik egymást. A németek nagyon pontosak. Ha valamit nem értettem, akkor a mentorom kétszer háromszor is elismételte. Nagyon pozitívan segítette a beilleszkedésemet. "

"Óriási lehetőség volt ez az utazás számomra,hiszen most voltam először Németországban és repülőgépen is először ültem. Nemzetközi környezetben is helyt tudtam állni. Nagyon jó lehetőségnek tartom ezt a programot és mindenkinek ajánlani tudom, hogy részt vegyen egy ilyen programban.  Köszönöm, hogy részt vehettem az Erasmus+ programban." 

Christov Karolina

 

"Amit a német mentor mondott azt betartotta. Ha valamit nem értettem elismételte. Nagyon pozitívan segítette a beilleszkedésemet.  Pontosságot tanultam meg,  mindig eggyel korábbi vonattal kellett menni hogy időben beérjek a munkahelyre. Legfontosabb tapasztalat számomra  a hal feldogozás volt és a hal előkészítés. Illetve hogy hogyan működik egy étterem konyhája. Megismerhettem a német konyhát. negatív tapasztalatom nem volt."

"Számomra óriási lehetőség volt mert most voltam először Németországban. Megtapasztaltam azt is hogy nemzetközi környezetben is helyt tudtam állni. Nagyon jó lehetőségnek tartom ezt a programot a többi osztálytársamat is bátorítom hogy vegyenek részt."

Diószegi Vivien

 

"Ha valamit nem értettem abban segített. Nagyon odafigyelőek és megértőek voltak. Pontosságot tanultam , mert messze volt az étterem és ezért az eggyel előbbi vonattal kellet menni."

"Számomra ez egy óriási lehetőség volt először ültem repülőgépen. Meglepődtem, hogy külföldön ilyen jól helyt tudtam állni. Nagyon köszönöm hogy részt vehettem a programon."

Szabó Eszter

 

"Német nyelvtudásom továbbfejlesztése, konyhában való tevékenységek. Nem találkoztam negatív tényezőkkel."

Varga Karolina

 

"Megismerhettem a németek pontosságát, és a pozitív hozzállást ahhoz hogy külföldi diák vagyok, és minden esetben kaptam segítséget. Negatív tapasztalatom nem volt a két hét alatt, nekem ez a mobilitási projekt nagy lehetőség volt, mert most voltam először Rostockban, és nagyon megtetszett a város. Elképzelhetőnek tartom, hogy a jövőben munkát vállalok itt."

"Minden szempontból pozitív volt számomra ez az utazás, mindenkinek tudom ajánlani az Erasmus-t. Ez egy jó lehetőség azoknak, akik még ne jártak külföldön, és szeretnének 1-2 hetet eltölteni úgy, hogy használni kell a helyi nyelvet, és megoldani a felmerülő problémákat."

Juhász Bence

 

"Nagyon sok féle hallal dolgozhattam, megismerhettem a német konyha specialitásait. Amit a német mentor mondott azt meg is tartotta,ha valamit nemértettem elismételte többször is. Nagyon pozitívan fogadták hogy külföldi diák vagyok. Pontosságot tanultam meg, mindig egy órával korábbi vonattal kellett mennem hogy pontosan odaérjek a munkahelyemre. Negatív tapasztalatom nem volt."

"Számomra nagy lehetőség volt mert most voltam először Németországban és repülni is most repültem először.  Megtapasztaltam hogy nemzetközi környezetben is helyt tudtam állni. Nagyon jó lehetőségnek tartom ezt a programot és köszönöm hogy részese lehettem, csak ajánlani tudom mindenkinek."

Zemniczki Viktória

 

"Negatív tapasztalatom nincsen! Pozitív tapasztalat: - ha valami nem volt érthető számomra azt elmagyarázták még egyszer - amit mondtak azt be is tartották -segítőkészek voltak - pontosságot tanultam meg , időben való megjelenés a munkahelyen"

"Mindenkinek ajánlom."

Bátki Ildikó

 

"Nagyon nyitottak és türelmesek voltak velem, ha valamit nem értettem akkor többször is elmagyarázták."

"Számomra nagy lehetőség volt ez az út, mivel még soha nem voltam ezelőtt Németországban és így a családból én lettem az első aki repülőgépen ült. Jó érzés, hogy tudom hogy külföldön is helytálltam, és magabiztosabbnak érzem magam. Köszönöm a lehetőséget!"

Erdős Olívia

 

"I can work in a team and I can use foreign language, i cant write negative aspects because i'm completely satisfying all the time."

"I wish many people can try this."

Portik Dóra

 

"Megtapasztaltam, hogy a kint élő emberek kedvesek, segítőkészek és ha nehezen is értjük egymást, valahogyan megoldást találunk a nonverbális kifejezésekkel. Pozitívan segítette a beilleszkedésemet, nyelvfejlődésemet a német nyelv kötelező használata. Negatívumot említeni nem tudok."

"Számomra óriási lehetőség volt ez, hiszen most voltam először Németországban, most utaztam először repülővel, így azok a diákok, akiknek még nem volt lehetőségük, akár erre is akadhat. Megtapasztaltam, hogy nemzetközi környezetben ugyanúgy helyt tudtam állani. Nagyon jó lehetőségnek tartom az Erasmus+ programot, örülök, hogy részt vehettem, csakis ajánlani tudom barátaimnak, osztálytársaimnak."

Nagy Márk Ádám

 

Berlin

"A vendégek reklamációját tudtam kezelni.Megtanultam az idevonatkozó szókincset.Megismertem a német foglalási rendszert, amire itthon nem lett volna lehetőségem."

"Nagyszerű lehetőség volt számomra,hogy ezen a külföldi szakmai gyakorlaton részt vehettem."

Szabó Dorottya

 

"Munka kultúra, probléma megoldás, bebizonyosodott, hogy a németeknél mindig a vendég az első és minden kívánságukat próbálják teljesíteni."

"Én nagyon jól éreztem magam, Berlin egy nagyon különleges város, amit meg kell ismernie az embereknek. Köszönöm, hogy részese lehettem és sokat tanultam ez alatt a hat hét alatt. Csak ajánlani tudom."

Darvas Diána Eszer

 

Görögország

"Számomra a legnagyobb tapasztalat az volt, hogy mindenki mosolygott! A vendégekkel mindig kedvesnek kell lenni. A vendégek is kedvesek voltak. A menedzser stresszkezelése példaértékű."

"Nincs semmi észrevételem, én nagyon jól éreztem magam. Köszönöm hogy részt vehettem ebben a programba, sok élményt és tapasztalatot gyűjtöttem."

Georgopulosz Olympia

 

"Konfliktuskezelés, türelmesség. Megtanultam hasznosan kihasználni a szabadidőmet. Mediterrán konyha."

"Nincs semmiféle kiemelendő javaslatom. Nagyon örülök, hogy jelentkeztem erre a pályázatra. Nem bántam meg."

Lacza Sándor

 

"-önálllóság -görög ételek készítése -konfliktuskezelés -problémamegoldókészség -pontosság -türelmesség -a szálloda vezetője jól kezelte a dolgokat, nagyon jól vezette a szállodát -más az éghajlat, a nap máshogy süt -"

"Nem tudnék rosszat mondani és tanácsolni semmit, mert nem volt rossz tapasztalatom. Én nagyon szépem megköszönöm hogy részese lehettem ennek a programnak, hatalmas élményt nyújtott számomra, kitudtam teljesedni Görögországban és kiegyensúlyozottan tértem haza."

Szabó Alexandra

 

"A konfliktus kezelést tanultam meg és láttam hogy nyugodtan, türelmesen kezelik. A mentorunk nagyon jól kezelte a konfliktusokat és a problémákat. Mediterrán konyha megismerése."

"Számomra nagyon jól sikerült ez az utazás, viszont nincs észrevételem amit ajánlanék másnak. Köszönöm, hogy részt vehettem ebben a programban nagyon sokat tanultam vele."

Szelei Ádám Balázs

 

"Önállóság, türelem, magabiztosság a nyelv használat során, konfliktus kezelés terén hogyan kell konfliktust megoldani mosolyogva és barátságosan."

"Jól sikerült a gyakorlatom, bátran ajánlom mindenkinek. Köszönöm szépen, hogy ennek a programnak részese lehettem, magabiztosabban állok a jövő elé."

Horváth Vanessa

 

"A konfliktus kezelés terén rengeteg tapasztalatot szereztem. Megtanultam, hogy mindig mosolyogva és jókedvűen álljak az adott problémához. A vendégekkel való problémák megoldást a mentorunktól remekül megtanultuk."

"Én nagyon jól éreztem magam és semmi észrevételem nem volt. Illetve köszönöm szépen, hogy részt vehettem ebben a programban."

Oravecz Evelin

 

"Magabiztos, önálló lettem és így vállalnék külföldön is munkát."

"Sokat gyakorolja a nyelvet, mert csak így lehet a vendégekkel kommunikálni."

Tarján Zsuzsanna Johanna

 

"Magabiztosabb lettem, hogy merjek külföldön munkát vállalni. Sokkal magabiztosabb lettem."

"Sokat gyakorolja a nyelvet, mert csak így lehet a vendégekkel kommunikálni."

Dobai Cynthia

 

"Magabiztos, önálló lettem, és így vállalnék külföldön munkát."

"Sokat gyakorolja a nyelvet mert csak igy lehet a vendégekkel kommunikálni."

Mészáros Melitta

 

"Pozitív tapasztalatként megtanultam,  hogy lazának kell lenni, mosolyogni kell, mert akkor éri el az ember a célját."

"Mindenkinek ajánlom, hogy külföldi szakmai gyakorlatot tegyen, mert nagyon sokat fejlődhet a 6 hét alatt, mint szakmailag, mint emberileg."

Bogdány Vivien Ivett

 

"Görög munkakultúra, türelmesség, gyorsaság, precizitás, önállóság, találékonyság."

"Nincsen észrevételem, nagyon elégedett vagyok mindennel. Úgy gondolom jól sikerült, és köszönöm, hogy a részese lehettem."

Hornyák Nikolett

 

"Problémamegoldóképesség, csapatmunka, pontosság, precízség, görög kultúra megismerése."

"Nincs észrevételem. Köszönöm a lehetőséget!"

Mészáros Flóra Laura

 

"Negatív tapasztalatot nem tudok írni mert én minden helyzetet tudok kezelni. Nagyon tetszett hogy a menedzser mindent nyugodtan kezelt és a végén a vendég örömmel távozott azért volt jó mert én is egy hasonló kaliberű embernek tartom magam."

"Mindenkinek ajánlom, hogy aki teheti menjen külföldi szakmai gyakorlatra mert rengeteg új dolgot tanulhat emberileg és szakmailag is."

Soltész Bettina

 

2016. Vendéglátó-turisztika szakmacsoport