BIG Arcok írták

Horváth Attila
Horváth Attila
pénzügyi és számviteli ügyintéző
Az egyetem nagyságrendekkel könnyebb a BIG után

"Számomra azért volt előnyös az iskola által kínált gazdasági képzés, mert az itt megszerzett tudást tudtam kamatoztatni később az egyetemen.  A megszerzett tapasztalatok és ismeretanyag segítségével könnyebb volt később a meglévő tudást bővíteni, nem pedig nulláról elkezdeni építkezni. Emellett előnyt élveztem abból a szempontból is másokhoz képest, hogy sok tantárgyat az egyetem beszámított kreditátvitel útján, hiszen korábban tanultam és vizsgáztam belőlük. Ebből következik, hogy kevesebb órám volt a félévek során, mint másoknak, így a nehezebb tárgyakra jobban tudtam fókuszálni a vizsgaidőszak során.

Amennyiben te is kényelmesebbé szeretnéd tenni a helyzetedet később az egyetemen, ajánlom számodra az iskola által kínált képzéseket, mert tényleg kompetens tudást és jó alapot ad a későbbiekhez."

Kránitz Dániel
Kránitz Dániel
pénzügyi és számviteli ügyintéző
Gyakorlatias képzés, felkészült tanárok

"A Budapesti Innovatív Középiskolában végeztem el a Pénzügyi és számviteli ügyintéző OKJ szakot nappali képzésben. A Tanárok nagyon felkészültek voltak és a képzés gyakorlatiassága rövid időn belül meghozta a gyümölcsét. A képzés utolsó fél évében már gyakornokként dolgoztam egy könyvelő irodában. Azóta főállásban dolgozom ugyanott, és a könyvelési feladatokat látom el napi szinten. Csak ajánlani tudom nektek ezt a képzést."

Gumbinger József
Gumbinger József
pénzügyi és számviteli ügyintéző
Sikeres interjú a Bosch-nál

"2016-ban végeztem a BIK-ben (jelenleg: BIG) pénzügyi és számviteli ügyintéző szakon. Onnan felvettek a Budapesti Metropolitan Egyetemre szintúgy pénzügy és számviteli szakra.  Egy félév elteltével vállaltam munkát a Bosch-nál könyvelő gyakornokként, ahol a sikeres interjúmat nagyban befolyásolta a BIK-ben szerzett végzettségem."

Orosz Dóra
Orosz Dóra
vállalkozási és bérügyintéző
Ne dobd ki a BIG-es jegyzeteidet!

"2014-ben kezdtem a BIK-ben (jelenleg: BIG) vállalkozási és bérügyintéző szakon és 2016-ban sikeresen elvégeztem. Bizonyítványommal felvételt nyertem a Budapesti Metropolitan Egyetemre. Jelenleg túl vagyok az első féléven és a Bárdi Autónál dolgozom könyvelőként. Interjú során elkérték a bizonyítványom, melyet nagy gondosan tanulmányoztak és szakmai dolgokba igencsak belekérdeztek. Folyamatosan azon gondolkodtam miért dobtam ki a füzetemet, amiket órán jegyzeteltem.
Nagyon örülök, hogy a BIK-ben végeztem, ráadásul az Egyetemen le tudom adni azokat a  tantárgyakat, amiket a BIK-ben elvégeztem."

Molnár Erzsébet
Molnár Erzsébet
vállalkozási és bérügyintéző
Sokkal többre vagyok képes, mint gondoltam

"Hatalmas változás volt számomra ez a két év.  Rengeteg olyan kompetenciát sikerült elsajátítanom, melyet egy ilyen különleges oktatási projekt nélkül nem sikerült volna. Úgy gondolom, hogy az, hogy csapatban megtanultunk dolgozni, hogy segítjük egymást, ahogy sikerült nekem is belátnom, hogy tömény magolás nélkül is meg tudok tanulni bármit, ez mind tanáraimnak köszönhető!

Nagyon örülök, hogy részese lehettem ennek az egésznek és ami még meglepőbb számomra, hogy ezalatt a 2 év alatt nagyon szoros kapcsolat alakult ki az osztály és az osztályfőnökök között."

Bárdos Attila
Bárdos Attila
vendéglátásszervező
A jövőmet ebben az iskolában alapoztam meg
kétszeres aranyérmes pincér kategóriában

„Először amikor jelentkeztem, akkor még nem igazán tudtam, hogy milyen is lesz, de mindenképp azt vártam, hogy meghatározza a jövőmet, ezért nagy reményekkel indultam neki és nagy motivációt adott. Visszatekintve, számomra annyira meghatározóra sikeredett, hogy a mai napig az ott szerzett tapasztalataimból és az emlékeimből táplálkozom, persze a rengeteg és hasznos tanulni való mellett, amit tényleg nagyon élveztem.

Véleményem szerint, olyan eredményeket érhettünk közösen el a Hadnagy tanár úr és a kedvesem segítségével, amire büszkén emlékszünk mindannyian vissza! A szerelem is ott talált rám, amiben nagy szerepet játszott a tanár úr is. Sajnos, ezt már csak apránként és utólagosan raktam össze, hogy nem mindig a véletlen keze volt azokban a dolgokban, amik közelebb hoztak minket egymáshoz kedvesemmel.

Az iskola szelleme és hangulata egy jó közösséget faragott belőlünk, így a csoporttársaimmal nagyon sokszor egy remek csapatot alkotva tanultunk és mondhatni egy csapatként, együtt értük el a sikereinket! Mai napig úgy tekintek rá, mint az életem meghatározó részére. Szerintem, az akkori brigádból, biztosan mindenki így van vele. Mindenki a szívébe zárta azokat az éveket!

Jó pár év eltelt, hogy már nem vagyunk tanulók, ott és azóta már nagyon sok mindenkinek ajánlottam. Bár nem is ezt mondanám, hogy mindenkinek ajánlom, hanem azt, hogy én tuti még egyszer végig csinálnám, ha lehetne, mint az élmény parkban való csúszás, a legjobb csúszdán!”

Jenei Diana
Jenei Diana
vendéglátásszervező
...életem eddigi legjobb két éve
kétszeres aranyérmes pincér kategóriában

„Nekem életem eddigi legjobb 2 éve volt az az időszak, ami persze nem csak a sulira, főleg nem a vizsgaidőszakokra vonatkozik. Hanem minden más, ami vele járt... a bejárás, az új barátok, jó fej tanárok, akik szinte a baráti társaság részei lettek, csomó jó kis délutáni program. A sulinak köszönhetek sok új barátot, szerelmet, munkalehetőséget a rendezvényeken, életem eddigi legemlékezetesebb balatoni nyarát, ahová a Tanár Úr segítségével kerültem szakmai gyakorlatra.

Szerettem, hogy gyakorlatorientált a képzés, így folyamatosan fent tudták tartani az érdeklődésemet a szakma iránt. Segítségükkel megalapoztam egy olyan tudást, amivel azóta is boldogulok, és remélhetőleg hamarosan a saját vállalkozásomban kamatoztathatom az ott tanultakat, mert én még mindig szeretem, amit csinálok

Ha most döntés előtt állnék, ismét oda mennék, mert mindig is így képzeltem el a sulis éveimet. Ilyen társasággal, ilyen tanárokkal, ilyen tantárgyakkal és lehetőségekkel, mert jó hatással voltam az életemre.”

Kovács Imre
Kovács Imre
vendéglátásszervező
Szakmaiság és családias hangulat
háromszoros aranyérmes, egyszeres ezüstérmes pincér kategóriában

„Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy olyan középiskolába járhattam, ahol a tanár-diák közti viszony a családias hangulattal párosult. Szerettem bejárni az iskolába minden nap.

Éppen emiatt, amikor közeledett az érettségi és ballagás, nagyon tartottam attól, hogy ez hamarosan megváltozik. Középiskolámban a tanárok azzal riogattak, hogy minden más lesz, a tanárok a nevünket sem fogják tudni, mert 200-an leszünk egy előadáson stb… Erre lelkileg felkészülten ültem be első nap az iskolapadba. Csodálkozva tapasztaltam az első hetek/hónapok után, hogy ez nem változott meg.

Életre szóló barátságokat sikerült kötnöm ezalatt a pár év alatt diákokkal/tanárokkal egyaránt és emiatt nagyon hálás vagyok. Amellett hogy az életre megfelelőképpen felkészítettek és tanulmányaimat sikerült megfelelőképpen elmélyíteni ez a legfontosabb, amit csak kaphat egy diák Iskolájától!”

László Márk
László Márk
vendéglátásszervező
Jó hangulat, szakszerű oktatás, valódi eredmények
háromszoros aranyérmes pincér kategóriában

„Sose gondoltam volna, de sokszor hiányzik az a 2 év amit itt töltöttem. Az, hogy nagyon jó osztály kerekedett belőlünk, a tömérdek poén mindemellett a szakszerű oktatás, amiben részesültünk motivált és gördülékennyé tette a tanulást.

3 országos szakmai versenyen 3 aranyat nyertem, ami Hadnagy János profizmusa nélkül nem történhetett volna meg. Ezek a versenyek óriási élmények, a felkészüléstől az eredményhirdetésig, egytől egyig megérte. Az én 2 évemet ez jellemezte, köszönöm!”

Horváth Attila,
Horváth Attila,
vendéglátásszervező
Élmények és kihívások
háromszoros aranyérmes, egyszeres ezüstérmes pincér kategóriában

„Nagyon sokat jelentett ez a két év. Nem is gondoltam volna, hogy ez a két éves képzés ennyit tud nyújtani nekem. Nyilván ehhez kellett, hogy ilyen jó tanárom legyen Hadnagy János személyében. Nekem megadatott a lehetőség, hogy külön versenyre is eljuthattam, ami plusz élményeket és kihívásokat adott nekem. Összességében örülök, hogy az Iskola tanulója lehettem.”

© IntroWeb | 2024 Weboldal készítés, SEO