Szeptember 1-én iskolánkban is elkezdődött a 2026/2027-es tanév. Kilencedikes és végzős tanulóink az V. kerületi Pesti Vármegyeháza dísztermében, reformkori hangulatban kezdték az új évet. Az évnyitón elhangzó intelmekben kollégáink és vendégeink sikerekben és áldásban gazdag időszakot kívántak diákjainknak.
Hornyák Csaba igazgató év indító beszéde:
Kedves Kollégák, Tisztelt Szülők, iskolánkba most bekerülő kilencedikesek és a végzős évfolyam.
Üdvözlők mindenkit, ezen a nem igazán felemelő napon, mert senki ne mondja nekem, akár diák, akár tanár, hogy felhőtlenül örül, hogy vége a nyárnak és elkezdődik az iskola. Én is olyan jól meg voltam az iskola nélkül, nem mondom néha azért hiányozott, de szívesen meghosszabbítottam volna a szünetet még pár héttel.
Most még csak az időjárás sem segít, hogy könnyebben kezdjük az évet, nem romlott el az idő, tombol a kánikula, igazi nyár van.
De nem is lenne igazán jó ez a nap, ha a végén nem éreznénk magunkat kifacsarva. Hiszen az ilyen ünnepségek az állandóságot jelentik a változó világban és hogy megóvjuk a változástól, rítussá tesszük. Ezek a rítusok a kohéziót próbálják elérni egy közösségben, számomra pedig azt jelentik, hogy ne felejtsem el, hogy én is ültem a másik oldalon, törtem be az ebédlő ablakát és buktam meg matematikából, amire persze nem vagyok büszke!
Változunk, de ne felejtsünk! Mindannyian a változások óriási dinamikus hálójában élünk. Iskolánk ezekhez a változásokhoz folyamatosan megpróbál alkalmazkodni. Ezt jelenti az innovatív szó az iskola nevében és ez kötelez minket.
Egy olyan közösségbe léptetek most be, ahol a hagyományos értékek és a jövő technológiája nem kizárják, hanem felerősítik egymást. Az innováció számunkra nem csupán modern digitális eszközöket vagy okostáblákat jelent. Az innováció egy szemléletmód: a kíváncsiság, a rugalmasság művészete. Azt jelenti, hogy nem félünk feltenni a nehéz kérdéseket, és készek vagyunk új utakat keresni a válaszokhoz. A világ elképesztő sebességgel változik körülöttünk, és a mi feladatunk nem az, hogy a tegnap válaszait magoltassuk be veletek, hanem az, hogy megtanítsunk benneteket eligazodni a holnap kihívásai között. Az innováció nálunk nem a kütyükről szól, hanem a bátorságról. Arról, hogy merjetek akár hülyeséget is kérdezni, mert sok tudományos felfedezés úgy indult, hogy valaki elrontott valamit.
Szóval ne féljetek hibázni. Kérdezzetek, vitatkozzatok, legyetek bátrak hibázni, mert a hibáinkból tanuljuk a legtöbbet. Vegyetek részt a projektekben, programokban, használjátok ki a technológia adta lehetőségeket – de közben ne feledjétek: az emberi kapcsolatok, az együttműködés, a tisztelet és a kíváncsiság legalább ilyen fontosak.
Az információ robbanás digitális korában, amikor a multimédia, az interaktív hálózatok, a virtuális tér mindennapjaink részévé vált, válik, másképpen kell viszonyulnunk a tudáshoz és annak oktatásához és felhasználásához. A szuperszámítógépek olyan gyorsan ontják az információkat, hogy azokat az emberi agy már nem igen képes feldolgozni. A változások üteme olyan gyors, hogy többségünk már a kérdést sem érti, nem, hogy a választ!
De az új technológiák nem javítanak az életünkön, ha nem vagyunk rájuk felkészülve! A tudásunk egyre rohamosabb ütemben avul el, ezért az oktatásnak alapvetően meg kell változnia.
Iskolánk ezekhez a változásokhoz folyamatosan megpróbál alkalmazkodni. Minden évnyitó egy új lehetőség kezdete. Az idei év tele lesz kihívásokkal, de egyben lehetőségekkel is. Ma, itt együtt, újra elindulunk egy úton – egy olyan úton, amely nem csupán a tananyagról, hanem a fejlődésről, az együttműködésről, és a jövő formálásáról szól. Hiszünk abban, hogy a 21. századi oktatásnak többről kell szólnia, mint frontális tanórákról vagy tények bemagoltatásáról.
A nyugati civilizáció történetében már többszőr előfordult, hogy egy technikai, technológiai változás megváltoztatta a tudáshoz való viszonyunkat, és természetesen ez nem mindig tetszett mindenkinek. Amikor a római számok mellett kezdett elterjedni Európában az arab számok használata, a használók közül többen ismerkedtek meg az inkvizícióval és akár máglyán is végezhették.
Amikor a könyvnyomtatás a XV. században megváltoztatta a tudáshoz való hozzáférés módját, lehetőségét, sokaknak ez sem tetszett. Nyomdákat törtek össze, máglyákon égették a nyomtatott könyveket. A fejlődést, a változást azonban nem lehetett megállítani.
A reformáció erejét a könyvnyomtatás adta, hiszen míg a kézírásos vitairatok 10-20-30 emberhez jutottak el, addig a könyvnyomtatásnak köszönhetően a reformátorok írásai hónapok alatt 10-20-30 ezer emberhez juthattak el, megváltoztatva a világot. És persze nem csak filozofikus írásokat, teológiai műveket, hanem nagyon sok "szemetet" is kinyomtattak, de ez a lényegen nem változtatott.
A változás nem mindig jó, de együtt kell élnünk vele, alkalmazkodnunk kell hozzá, meg kell tanítanunk a fiataloknak, hogy mit, hogyan használjanak.
Célunk, hogy gondolkodni tanítsunk, és megtanítsuk diákjainkat eligazodni egy folyamatosan változó világban. Arra bátorítalak benneteket, hogy merjetek alkotni, hibázni és újra megpróbálni. Az igazán nagy felfedezések mind egy-egy bátor próbálkozással kezdődtek. Használjátok ki a gimnázium adta lehetőségeket, a projekteket, de legfőképpen egymás társaságát. Figyeljetek egymásra, mert a legnagyobb ötletek gyakran a folyosói beszélgetésekből vagy a közös csapatmunkákból születnek.
Tisztelt Szülők! Köszönjük, hogy a legféltettebb kincseiket, a gyermekeiket ránk bízták. Partnerséget kínálunk Önöknek. Együtt, közösen kell megteremtenünk azt a biztonságos, támogató, mégis ösztönző környezetet, amelyben a diákok kibontakoztathatják a bennük rejlő egyedi tehetséget.
Kedves Kollégák! Tudom, hogy az innovatív oktatás folyamatos megújulást és rengeteg energiát kíván Tőletek. Köszönöm a szakmai elhivatottságotokat, a nyitottságotokat és azt a fáradhatatlan munkát, amellyel nap mint nap inspiráljátokk a jövő generációját.
Egy új tanév mindig tiszta lap. Rajtunk áll, mivel írjuk tele. Én Péter 2. levelét javaslom felírni Nektek előszőr a lapra:
“...a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet.” (Péter második levele, 1: 5-7)
A Baptista iskola több mint iskola, ez is csak egy szlogen, amíg nem tudjuk tartalommal megtölteni. A BIG elmúlt tanévei, hiszem, hogy bizonyítják, bizonyították, hogy ezen a területen is jó úton haladunk. A BIG egy tudásközpontú, de élhető, diákszemmel is szerethető iskola.
Kívánok mindannyiunknak alkotókedvben gazdag, sikeres, inspiráló és örömteli tanévet!